Miért csináltam ezt az oldalt?

(A webcím ne tévesszen meg, ez egy saját domain, még 1 hónapig él, utána megszűnik. Azért használtam ezt, mert most még ide könnyen fel tudtam tölteni az oldalt.)

Ezt az egyszerű minta oldalt azért készítettem, hogy lássuk, hogy megvalósítható egy olyan online felület, ami több oldalról bemutathatja a templomot és a felújítást a gyülekezetnek vagy a jövőbeli látogatóknak, hogy ne csak mi gyönyörködhessünk benne, hanem szélesebb körben is megismerhessék.

Már azelőtt, mielőtt megnyílik a nagy közönség számára a templom, már tudhatnak róla, lenne hol előzetesen tájékozódni. Bele lehetne ebbe a weboldalba is építeni azt a tematikát, ami alapján megy majd a templom „túra”, hogy így online is „körbejárhassák” a templomot, akik nem tudnak eljönni vagy előzetesen megismerhessék (kedvcsináló az élő látogatáshoz). Így a templomról készült fotókat (már a könyv formátum előtt :)) fel lehetne egy ilyen oldalra tölteni. Videókkal, előtte-utána fotókkal, érdekességekkel akár. Az emberekhez, látogatókhoz, külföldiekhez (angol, német verzió..) így közelebb lehetne hozni a templomot egy emészthetőbb formátumban és így láttatni azt is, hogy itt bizony Élet van!

Ez az egész még azért is lehetne izgalmas, mert az ifit szerintem elég jól be lehetne vonni ebbe (bár nem ismerem a csapat hozzáállását ilyen kihívások iránt). Ötletelhetnének is, kis videókat csinálhatnának stb.. Hátha maguktól is vállalkoznának… Egy ilyen egyszerű oldal menedzselésére, készítésére meg tudom tanítani a vállalkozókedvű fiatalokat. Ennyi idősen szerintem élmény ilyenben részt venni (legalábbis anno én biztos élveztem volna:)).

Ha érdekes lehet, szívesen csinálok terveket az oldal felépítését illetően és meg is csinálom az oldalt, ha kapok képeket és szöveget. (Az ifis kreatív segítség már csak extra hab lenne a tortán:)) Viszont nem vagyok programozó, egyedi ötleteket sajnos, nem tudok megvalósítani, csak ilyesmit, mint ez az oldal.

Ha csak szöveget és szép fotókat teszünk fel az oldalra, szerintem már azzal is tettünk valamit ezért az egész ügyért. Ez egyfajta dokumentálás, emlék is lehetne. Mert ez a felújítás akkora munka, összefogás, áldozat, türelem, kitartás, hogy úgy érzem ennek valahogy emléket kellene állítani és így köszönni meg Istennek, hogy végig velünk volt, segített és újjáépített sok minden(ki)t.

If you are unable to finish your essay or project, you’re probably considering, „Can someone write my essay on my behalf?” Many students find it difficult to manage the demands of life and work and the time management skills can be a challenge. A lot of responsibilities https://www.techykeeday.com/simple-tips-for-writing-an-essay-like-a-pro/ are likely to pile on top of a tight schedule. There’s a solution! EssaysWriting. EssaysWriting relieves you of writing pressure and makes sure that your essay is scientifically and thoroughly reviewed.