Sokszor elmondtuk már – nem kis büszkeséggel, hálával és legfeljebb csak egy nagyon pici, de bizonyára érthető elfogultsággal, többnyire másoknak, talán nem eleget magunknak:

a Fasori református templom a városunk, az országunk, a nemzetünk különleges értékű épített öröksége, a 20. század magyar templomépítészetének egyik csúcspontja, építészének, Árkay Aladárnak életműve talán legkiemelkedőbb alkotása, tömegformálásában, részletképzéseiben és anyaghasználatában is kiemelkedően jelentős, műemléki és kulturális értéket képvisel, rendkívül magas építészeti minőségében hordozza a századelőn megformált nemzeti-szecessziós stílusjegyeket.

És lehetne még sorolni hosszan az építészettörténeti méltatásokat…
…de mi, az itteni református gyülekezet, a fasoriak nem ezért, vagy nem csak ezért szeretjük.

Mert nagyon szeretjük!

Ez a lelki otthonunk, itt lehetünk együtt közösségben Isten előtt a barátainkkal, testvéreinkkel, talán ez az a hely, ahol az Úr először szólított meg egészen személyesen, talán itt tértünk meg, ide járnak a gyerekeink istentiszteletre, óvodába, iskolába…

Tapasztaljuk minden áldását és – akik már elég régóta vagyunk itt – ismerjük a hibáit is. És szeretjük, így szeretjük, így is szeretjük!

És együtt örülünk most annak és együtt adunk hálát azért, hogy megújult, megszépült.